Öntözőfejek elhelyezése a kertben

2018-11-15

Hogyan célszerű elhelyezni az öntözőfejeket a hatékony öntözés eléréséhez?

Először is döntsük el, hogy hol szeretnénk a kertben spray, illetve rotoros öntözőfejeket telepíteni.

 Öntözőfejek elhelyezése a kertben.jpeg

A kisebb fejeket igyekezzünk 0,5 – 5 m távolságra elhelyezni egymástól, a nagyobbakat 6-15 m-re.

Ez a távolság biztosítja az egyenletes vízelosztást, hiszen így az öntözött területek átfedik egymást.

 

Tartsuk szem előtt a műszaki leírásban szereplő adatokat és igyekezzünk a megadott távolságot tartani. Mindig ügyeljünk, hogy az öntözőfejek távolsága ne lépje túl a megadott öntözési sugarat.

 

Egy területre, egyféle öntözőfej típust tegyünk, ne keverjük a különböző működési elvű öntözőfejeket.

 

Az öntözőfejek távolságát elsősorban az öntözendő területek adottságai szabják meg. Figyeljünk arra, hogy az egymással szemben és egymás mellett lévő öntözőfejek öntözzék egymást.

 

Kertünk igényeit figyelembe véve előfordulhat, hogy nem mindig tudjuk pontosan betartani a távolságokra vonatkozó szabályokat. Általánosságban elfogadott, hogy egy bizonyos határon belül ezek a távolságok növelhetők. Ez a határ nagyjából 20 %, azonban ezt már nem ajánlott túllépni. Arra ügyeljünk, hogy minden szórófejet legalább egy szomszédos öntözőfej öntözzön.

 

Az öntözőfejek elhelyezésének megtervezése

Mindig a sarkok az érzékeny pontok, nagy gonddal ügyeljünk a tervezésre ezeken a helyeken.

 

Öntözőfejek elhelyezése a kertben1.jpeg

  • Minden sarokba rajzoljunk egy kört.
  • Rajzoljuk meg az öntözőfej által befogott körterületet is.
  • Ha az ábránkon a körök nem érik el a szomszédos öntözőfejeket, rajzoljunk be újabb öntözőfejetek a sarkokat összekötő oldalvonalon. Jelöljük ezeknek is az öntözési sugarát.
  • Ha úgy látjuk, hogy a szélső öntözőfejek nem érik el a szemben lévőket, középre is helyezzünk el egyet vagy kettőt. Rajzoljuk fel ezeknek is az öntözési sugarát.
  • Végül ellenőrizzük, hogy teljes-e a lefedettség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Név
E-mail
Adatkezelési tájékoztató