Szórófej bekötése

2020-04-08

A szórófejek bekötése nem egy bonyolult művelet: arra azonban nagyon figyeljünk, nehogy szivárogjon valahol a víz. Hiszen hiába vásároltuk meg a legmodernebb, legvíztakarékosabb szórófejeket, ha az illesztéseknél hiba van, akkor elfolyik a víz.


A szórófejeket a szórófejbekötő cső segítségével adott távolságon belül tetszőlegesen helyezhetjük el, és változtathatjuk elhelyezkedésüket, igazodva a talajfelszínhez.


Szórófej bekötésének menete

A szórófejet mindig pontosan a talajszinttel megegyező magasságba kell beépíteni. Első lépésben tegyünk egy nyeregidomot a föld alatt futó KPE csőre. Csavarozzuk rá, erősen meghúzva a csavarokat, nehogy az idom elforduljon a csatlakozásnál és szivárgás lépjen fel. Ezután a szórófejbekötő könyököt, csatlakozó könyököt tekerjük be a nyeregidomon található lyukba (melyen keresztül előtte megfúrtuk a csövet, amelyre ráhelyeztük). A könyök másik részéhez, a bordás részhez csatlakoztatjuk a szórófejbekötő csövet, melynek a végére szintén egy hasonló könyököt csatlakoztatunk. Ennek a másik végét pedig magába a szórófejbe tekerjük be.

 

A telepítés során fontos, hogy a meneteket beteflonozzuk, hogy csöpögésmentes legyen a rendszer! A szórófej és a könyök menetes kapcsolatát azonban nem szabad túltömíteni, mert az töréshez vezethet!

 

Pop-up-system.jpg 

 

Hírlevél feliratkozás
Név
E-mail
Adatkezelési tájékoztató